Az alábbi összefoglalóból 2 dolog is látszik. Az egyik, hogy a globális érdekek ellen lenne, ha szétesne az EU (tudni kell, hogy ez megtörténik e, az nem gazdasági, hanem politikai döntés lesz. A Németek nem akarják egyedül elvinni a balhét, a Franciák sumákolnak, a többiek meg szétteszik a kezüket. Ráadásul mindegyik variál még azon is, hogy a gazdaság mely szereplői állják a számlát). A másik, hogy nem egyszerű a helyzet. Nem kapkodnak a Görögökön, kóstolgatják az Olaszokat, kikezdték a Franciákat, stb. Én egy fillért sem tartanék most EU cuccokban. Nagyjából ugyan az a tanácstalanság látszik a piacokon is, mint rajtam. Szépen oldalazgat minden. Nem tudni, hogy a szakadék szélén állunk, vagy már beárazták a jövő évi recessziót. Furi módon most az USA részvények tűnnek a legbiztonságosabbnak (de minden csak a pillanatról szól). Ja, és még egy érdekesség a HEDGE FUND-unk kimagaslóan vette az akadályt, talán érdemes lesz rá odafigyelni. (már majdnem elfelejtkeztem róla… csak tudnám mit követtek le…) Aki nem nézte be az augusztusi történéseket, az próbáljon minél előbb kiszállni, mert ha még akarunk valamit kezdeni az év végével, ahhoz nem ártana némi mozgatható állomány. Hiába beszélnék most tippekről, naptárhatásról, meg ilyesmi, mert sajna minden sarkon áll egy közlekedési rendőr és felülbírál mindent, ami a kresz könyvekben le van írva. Szóval várunk, figyelünk és reménykedünk. A hazai részt nem tudtam kihagyni. Az alapjaink szempontjából nem sok vizet zavarnak, de hát itt élünk… Ha a Görögök dőlnek (pl. nem kapják meg a második részletet), akkor pánikszerűn léphetünk az EU-ból. Igyekszem követni az eseményeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Biztosítási, nyugdíjtervezés kérdése van? Tegye fel itt, válaszolok!