2011. szeptember 28., szerda

...kiváltsuk, vagy ne váltsuk ki?


A fő téma a héten is, hogy kiváltsuk, vagy ne váltsuk ki. Megpróbáltam a híranyagot úgy összeválogatni, hogy azokból mindenki megismerhesse a várható kockázatokat, a pro és kontra érveket. Rendhagyó módon az ide vonatkozó hírcsokrot ebbe a bejegyzésbe tettem, nem az általános hír összefoglaló menübe, hogy egy helyen elérhetőek legyenek.
Talán sokan kérdezhették, hogy a nagy beharangozás után mi ez a csend? Megnyugtatok mindenkit, hogy sok álmatlan éjszakám volt és a háttérben gőzerővel dolgoznak a gépezetek, készülnek, és nap - mint nap módosulnak a tervek, stratégiák az újabb és újabb információk fényében az egész piacon. Ami már most szinte biztosnak látszik, hogy Október közepe előtt nem érdemes fejjel rohanni a falnak, mert addigra derülhet ki, hogy mit – kinél – és mennyiért érdemes. Viszont mindenképpen fel kell készülni. Számot vetni a szükséges anyagiak, fedezetek, megoldási lehetőségek tekintetében. Nem árt számolgatni egy kicsit. Mint már írtam, nem biztos, hogy a család és az ismerősök összes tartalékát erre kell fordítani és ezzel növelni a kiszolgáltatottságot a gazdasági folyamatoknak (lesznek bőven).
Furcsát fogok mondani! Az, hogy megéri e, vagy sem végtörleszteni, alapvetően azon múlik, hogy ki miben hisz. Ugyanis szerintem senki sincs ma a földön, aki megmondhatná, hogy mi lesz az Unióval, Svájccal, vagy Magyarországgal 2-3-5-10 év múlva. Pedig ez a lényeg, mivel a jelzáloghitelek jellemzően nem 1-2 évre köttetnek. Pl.
  • ha van egy kedvező kamatozású Frank hitel, akkor azt nem érdemes felmondani, ha hisz abban, hogy 1-2 éven belül visszaáll az árfolyama (rendeződik az EU válság és megindul a gazdasági növekedés).
  • ha van egy kedvező kamatozású Euró hitel és abban hisz, hogy felbomlik az Eurózóna, megszűnik az Euró, akkor igen jól is járhat (sőt a Frankot érdemes Euróra kiváltani. Most jó magas az árfolyama).
  • ha abban hisz, hogy hazánkban magas lesz az infláció és nincs deviza jövedelme, akkor szabadulni kell (még akkor is, ha kamatemelés is várható).
  • és persze ezek mindenféle kombinációja is előfordulhat.

Alapvetően azt mondom, hogy érdemes, de azért fontolják meg az előzőeket is. Ezeken felül rengeteg olyan információ és tudnivaló létezik, amiknek a fejtegetésébe nem mennék bele, mert gépelhetnék egy álló héten át. A lényeg, hogy mindenképpen beszéljenek olyan hozzáértő személlyel, akire rá merik bízni a jövőjüket. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen szomorú információm van, hogy a hiteltanácsadók nem lesznek érdekeltek abban, hogy segítsenek. A törvénytervezet egyértelműsíti, hogy a kiváltással kapcsolatban semmilyen költséget nem lehet az ügyfélre terhelni. Ezért a bankok nem fizetnek a közvetítőknek a munkájukért. Mit jelent ez?
  • ingyen dolgoznak a hiteltanácsadók (mint én is ebben az esetben).
  • valamilyen kapcsolt termékkel, szolgáltatással hozzák be a kiesést (megpróbálják levenni az ügyfelet).
  • pénzt kérnek az ügyféltől a munkájukért (ez csak néhány esetben megengedett).
  • az ügyfél végigjárja a bankokat és megpróbálja saját feje után kiválasztani a neki legkedvezőbb ajánlatot (ezzel kapcsolatban nagyon rosszak a tapasztalataim).

Szóval csak okosan, és nem kapkodva. Inkább kérdezni, mert az ingyen van! 
Az első cikk megfogalmazza, kimondja azokat a meglátásokat, lehetséges irányokat, amiket én nem mertem ezen a fórumon, illetve akikkel múlt év végén, az idei év elején találkoztam, azoknak vázoltam, mint félelmeket. Lejjebb beollóztam a törvénytervezet fontosabb részei is (de mint tudjuk, ez még nem a végleges). Még lejjebb még több infó...

Átvágják a gátakat, jön az infláció

Előrebocsátjuk végkövetkeztetésünket: Az elmúlt két hét nyilvánosságra hozott kormánydöntései megerősítették azt a korábbi feltételezésünket, hogy a kormány az infláció felpörgetésével próbálja meg 3% alatt tartani a költségvetési hiányt a következő választásig hátralévő időben.

Kirobbantja-e valaki a forinthitel-háborút?

Intenzív, több százmilliárd forintot megmozgató forinthitelezési verseny indulhat a kedvezményes végtörlesztés hatására a következő hetekben Magyarországon. Minél több devizahitelt forintosítanak a mostani devizahitelesek, annál nagyobb lehet a bankszektor vesztesége. Több nagybank ezért a veszteségeit igyekszik majd minimalizálni, mások viszont tömeges ügyfélszerzésre és forinthitelezésre használhatják fel a kormány által felkínált öt hónapot. Sokan az OTP-t, az FHB-t és a takarékszövetkezeteket emlegetik a lehetséges nyertesek között, a Portfolio.hu értesülései szerint azonban az egyik olasz tulajdonú nagybank és a Fundamenta-Lakáskassza már kezébe is vette a startpisztolyt. Megvizsgáltuk, pénzügyi adottságaik alapján mely hitelintézetek a legesélyesebbek a következő hónapok hitelkiváltási versenyében.

Megvan az első: így robbantja ki egy bank a forinthitel-háborút

Várhatóan jövő héten lép hatályba a deviza alapú jelzáloghitelek kedvezményes árfolyamon való végtörlesztéséről szóló jogszabály, nem véletlen tehát, hogy a nagybankok nem álltak még elő az új helyzetre szabott, hitelkiváltást segítő forinthitel-termékükkel. Csütörtökön még azt latolgattuk, vajon melyik bank lesz az, amelyik kirobbanthatja a forinthitel-háborút. Egy olvasónk levele nyomán mára pedig kiderült: a Pannon Takarék Bank lett ez a hitelintézet. Úgy tudni, rajta kívül más, hazai tulajdonú kisbankok és takarékszövetkezetek is minden korábbinál nagyobb készülődéssel várják az új ügyfelek rohamát.

Megszólaltak a takarékszövetkezetek: új fiókokkal várják a devizahiteleseket

Tíz új egységgel bővült a Takarékszövetkezeti Integrációba tartozó takarékok országos fiókhálózata az elmúlt egy évben, részben új, részben más hitelintézettől átvett kirendeltségek révén. A takarékok néhány megyeszékhelyen is erősítettek, ami segítheti a devizahitelüket új forinthitelből végtörlesztő ügyfelek megszerzését - közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség.

Király: a végtörleszteni nem tudók is rosszabbul járnak

A magyar kormány által lehetővé tett csökkentett árfolyamú végtörlesztés nyomást helyez a forint árfolyamára és jelentős veszteségeket okoz a bankoknak - mondta csütörtökön Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Reuters tudósítása szerint.

Levelet kapnak bankjuktól a hitelesek - Készül a lista

A bankok és adósaik számára egyaránt nagy előrelépést jelent a pozitív adóslista felállítása, amiről hétfőn meggyőző többséggel döntött az Országgyűlés. Nagy Róbert, a Központi Hitelinformációs Rendszert (KHR) működtető BISZ Zrt. elnök-vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak úgy nyilatkozott: a rövidesen felálló rendszer a legjobb nemzetközi példákat követi, minőségi fordulatot hoz ugyanis a bankok kockázatkezelési gyakorlatában, javítva a ténylegesen hitelképes adósok hitelhez jutási esélyeit. Adataik adóslistára történő továbbításáról a hiteleseket tájékoztatni fogják a bankok a törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül.


Hitel kiváltás, törvény tervezet:

(2) A Hpt. a 200/A . §-t követően a következő 200/B . §-sal egészül ki :
„2008. § (1) A Magyar Köztársaság területén lévő lakóingatlanon alapított zálogjog vagy a Magyar Köztársaság 2005 . évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 44. §-a
alapján vállalt állami készfizet ő kezesség fedezetével fogyasztóval kötött deviza alapú kölcsönszerződés alapján teljesített teljes el őtörlesztés (a továbbiakban : végtörlesztés) esetén
a pénzügyi intézmény – amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülnek – a végtörlesztés forint összegének meghatározásakor svájci frank esetén 180 HUF/CHF, euró
esetén 250 HUF/EUR, japán jen esetén 200 HUF/100 JPY árfolyamot alkalmaz.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott árfolyam alkalmazására a pénzügyi intézmény abban az esetben köteles, ha
a) a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsön folyósításánál alkalmazott árfolyam az (1 ) bekezdésben meghatározott árfolyamnál nem volt magasabb ,
b) a kölcsönszerződést a pénzügyi intézmény az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011 . évi . . .törvény hatálybalépésének napjáig nem mondta
fel,
c) a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentését a hitelfelvev ő 2011 . december 30. napjáig a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsönt nyújtó pénzügyi intézmény részére
benyújtja, és
d) a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsönhöz közvetlenül kapcsolódik áthidaló vagy gyűjtőszámlahitelb ől eredő tartozás, annak végtörlesztését a hitelfelvevő a c) pont szerinti
igénybejelentéssel egyidej űleg vállalja.
(3) A pénzügyi intézmény a végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentést a (2) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítése esetén nem utasíthatja el, valamint köteles a (2) bekezdés
c) pontja szerinti igénybejelentést ől számított 60 napon belül, a szerz ődés végtörlesztésre irányuló lezárását el őkészíteni.
(4) A pénzügyi intézmény az (1) bekezdésben és a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott végtörlesztésért a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényben meghatározott
költségtérítést és egyéb díjat vagy jutalékot nem számíthat fel .”

(4) A Hpt. a következő új 234/F . §-sal egészül ki :
„234/F. § A pénzügyi intézmény az otthonvédelemmel összefügg ő egyes törvények módosításáról szóló 2011 . évi . . . . törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított 200/B . §-nak és
4. § (3) bekezdésével megállapított 210 . (5a) bekezdésnek való megfelelés érdekében egyoldalúan is módosíthatja a rendelkezések hatálybalépését megelőzően kötött deviza alapú
kölcsönszerződés végtörlesztésre, valamint a költségek és díjak felszámítására vonatkozó rendelkezéseit az üzletszabályzat vagy az általános szerz ődési feltételek módosításával . Ebben
az esetben az üzletszabályzat vagy az általános szerződési feltételek vonatkozó rendelkezése válik a szerződés részévé.”

A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélr ől szóló 1997 . évi XXX. törvény 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép :
„7. A jelzálog-hitelintézet jogosult az előtörlesztés miatt keletkező költségeinek megtérítésére . Fogyasztónak nyújtott hitel esetében az előtörlesztésre – törvény eltérő
rendelkezése hiányában – a fogyasztónak nyújtott hitelr ől szóló 2009 . évi CLXII . törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.”

6. A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséró7 és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéró7 szóló 2011 . évi LXXV. törvény módosítása
6. § A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011 . évi LXXV . törvény 5. § (1) bekezdése helyébe
a következő rendelkezés lép :
„(1) Ha a hiteladós előtörlesztést teljesít, az el őtörlesztett összeget – amennyiben a devizakölcsönb ől eredő tartozása a hiteladósnak még fennáll – a devizakölcsön
előtörlesztéseként kell elszámolni . A pénzügyi intézmény a devizakölcsönre vonatkozó teljes előtörlesztést abban az esetben fogadja el, ha az el őtörlesztett összeg a gy űjtőszámlahitelre
vonatkozó hitelkeretszerz ődésből eredő tartozás teljes megfizetését is fedezi . A devizakölcsön részleges vagy teljes előtörlesztésére – törvény eltérő rendelkezése hiányában – annak
tényleges elszámolásakor a pénzügyi intézmény által alkalmazott törlesztési árfolyamon kerülhet sor .”

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása, valamint a személyi jövedelemadóról szóló 1995 . évi CXVII. törvény módosítása az 1-2. §-okhoz
A devizahitellel rendelkező adósok megsegítésére kidolgozott programokban résztvevő magánszemélyeknek a hatályos szabályozás alapján személyi jövedelemadó- és
illetékkötelezettsége keletkezne a pénzügyi intézmények által elengedett követelés, az ingatlan értékesítéséb ől származó jövedelem, a kedvezményes bérleti díj formájában juttatott
bevétel, illetve az ingatlan kedvezménnyel történ ő visszavásárlása után. A Javaslat mind a személyi jövedelemadó, mind az ajándékozási, illetve visszterhes
vagyonátruházási illetékkötelezettség alól mentesíti az egyébként is nehéz helyzetben levő devizahitellel rendelkező adósokat.
Bankszövetség: Káros és alkotmányellenes a végtörlesztés
A Magyar Bankszövetség szerint jóval nagyobb azoknak a száma, akiket a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés negatív hatásai érinthetnek, mint azoké, akik ennek előnyeiből részesülnek, és ismét felhívják a figyelmet a végtörlesztés jelentős makrogazdasági, rendszerstabilitási és növekedési kockázataira.

Indulhat a takarítás? - A végtörlesztés tanulságai

A kormány a végtörlesztéses javaslattal bebizonyította, hogy képes teljesen előkészítetlen, óriási pénzügyi stabilitási kockázatokat élesítő ötletekkel előállni. Szerencsére talált elegendő technikai korlátot, amivel enyhítette a problémát, a maradék szemetet meg majd a jegybank takarítja fel. Nagy örömködésre még sincs okunk, hacsak annyi nem, hogy úgy tűnik, ezúttal talán a nagy bajt elkerülve úsztuk meg a bizarr akciót. A tanulság mégis az: nem árt az óvatosság, mert nem biztos, hogy legközelebb ekkora szerencsénk lesz.

Orbán: "sajnos lesz rosszabb is a helyzet" forintárfolyam ügyben

Pénteken a Blikk szerkesztőségében járt Orbán Viktor miniszterelnök, és az egyik olvasó arra szeretett volna választ kapni, hogy miért gyengült a forint a cseh koronával szemben az MSZP 8 éves kormányzása alatt 32%-kal és miért következett be további 12%-os gyengülés a Fidesz elmúlt másfél évi kormányzása alatt. Orbán úgy kezdte rövid válaszát, hogy "Sajnos lesz rosszabb is a helyzet".

Nem emelt kamatot a jegybank (6%)

Mai kamatmeghatározó ülésén szinten hagyta az irányadó rátát a monetáris tanács. A kamat január vége óta áll 6 százalékon. Bár néhány hete a piacon még a kamatcsökkentés esélyét latolgatták a szereplők, meglátásunk szerint a fő kérdés ma már inkább az, hogy el tudja-e kerülni a jegybank, hogy a szigorítás útjára lépjen.

Az MNB rendelkezésre bocsátja tartalékait a végtörlesztéshez!

Bár benne volt a levegõben, végül nem okozott meglepetést a jegybank: szinten tartotta a kamatot, így január óta 6 százalékon áll az irányadó ráta. Ma már inkább az a kérdés, hogy vajon elkerülhetõ-e a rossz nemzetközi környezetben és a bizonytalan belsõ gazdaságpolitikai körülmények között a kamatemelés.

Befagyott a fedezetlen bankközi hitelezési piac

A bankok egymás között gyakorlatilag nem hiteleznek anélkül, hogy valamilyen biztosítékot adnának, mondta a Deutsche Bank pénzügyi vezetője. Stefan Krause egy konferencián beszélt az európai bankszektor pillanatnyi helyzetéről és a Deutsche Bank idei terveinek teljesíthetőségéről, írja a Reuters.

"Elfelejtették" a frankot a spekulánsok - Jó hír a devizahiteleseknek?

Amióta a svájci jegybank szeptember 6-án bejelentette az árfolyamküszöböt az euró/frank devizakeresztben, azóta látványosan csökkent a spekulatív befektetők aktivitása ezen a piacon. A péntek este közzétett adatok szerint a Chicagói Árutőzsde határidős devizaszekciójában közel három éve nem volt ilyen alacsony a nyitott kötésállomány a dollár/frank relációban és a frankerősödésre irányuló nettó pozíciók száma is több mint egy éve most keddre csökkent a legalacsonyabb szintre. Ezek egyre inkább arra utalnak, hogy a spekulánsok csaknem elfelejtették a frankot, mint potenciális menekülő devizát, helyette más célpontokat keresnek, illetve idővel egyre inkább a gyengülésére fogadhatnak. Mégsem mondhatjuk azonban, hogy egyértelműen frankgyengülésre van kilátás.

...addig kell biztonsági tartalékot képezni, amíg lehetőség van rá.


Ezt a bejegyzést akartam eredetileg a Hitel témakőr első cikkének, de úgy döntöttem, hogy ott nagyobb szükség van rá (érdemes elolvasni). A lényeg viszont az, hogy komolyan kell venni a változásokat és addig kell biztonsági tartalékot képezni, amíg lehetőség van rá. Amikor bekövetkezik a baj, akkor már nagyon nehéz bármit is tenni. Addig kell a jövőre gondolni, amíg van rá mód és egyre hosszabb távra kell tervezni ahhoz, hogy nagy biztonsággal megvalósíthatók legyenek a céljaik. Persze gondolhatják, hogy hazabeszélek, de a híreket nem én gyártom. Olvassák el és vonják le a következtetéseiket saját maguk.
Két dologra hívnám fel a figyelmüket.
  • a jövő igen is tervezhető! Ráadásul most már nem csak tollal, papírral, számológéppel és hosszas munkával. A pénzügyi piacon egyedülálló pénzügyi elemző és tervezőprogrammal is fel vagyok vértezve. Így töredék idő alatt lehet egy család, vagy egyén pénzügyi analízisét elkészíteni.
  • az adóterhek növekedése és az inflációs kilátások nem sok lehetőséget hagynak a családoknak, vállalkozásoknak. Elmúlt heti levelemhez képest kiderült, hogy a kafetéria elemek is jelentősen változni fognak. De azért felhívnám a figyelmet egy lehetséges mentsvárra. Egyre népszerűbbek a céges szerződések. Miért kedvelik? Lehet differenciálni. Nem kell minden dolgozóra megkötni. Nem kell egységes díjra kötni. Cégvezető magára is kötheti. 100%-ban adó és járulék mentes. Költségként elszámolható. Nem inkasszálható. Stb. A cégek számára kínált befektetési és megtakarítási termékek területén is egyedülálló kínálattal rendelkezem. :)

Nincsenek irányok, csak pillanatnyi események...

Szeretnék végre jó hírekkel is szolgálni, de azok még váratnak magukra. Mint múlthéten már utaltam rá, hogy nagy a bizonytalanság a világban és a tőke is keresi a helyét. Nincsenek irányok, csak pillanatnyi események, kiszámíthatatlan reakciókkal. Reménykedem benne, hogy Sorosnak nem lesz igaza és az év végi rallyt nem teszi tönkre egy esetleges Görög csőd. Ha elfogadjuk a „medve” piacot, akkor elhúzódó lassú emelkedésre számíthatunk. De már megtanultuk, hogy a válságoktól nem kell pánikba esni. Jól ki lehet jönni belőlük, ha okosan játszunk. Szerintem a feladatunk, hogy tartsuk biztonságban és készen a pénzünket, ha valami történik, mozdulni tudjunk. Számítok én is arra, hogy „hamarosan irányt vall a piac”. Rövidesen ki kell derülnie, hogy merre hány méter. Pozitív eredményt „Afrika”, „Hedge Fund”, „Ázsia kötvény” és elgondolkodtató módon az „EU államkötvény” tud felmutatni ebben a hónapban. 

2011. szeptember 25., vasárnap

...egy összegben be lehessen törleszteni...kihagyhatatlan ajánlat. De azért álljunk meg egy pillanatra.

A kormány terve, hogy egy összegben be lehessen törleszteni az érintett hiteleket kedvező árfolyamon, kihagyhatatlan ajánlat. De azért álljunk meg egy pillanatra. Várjuk meg a jövő heti fejleményeket, akkor szavaz a parlament. Biztosan elfogadják, de az ördög a részletekben rejlik! Az alábbiakban összegyűjtöttem a napvilágot látott fontosabb híreket. Azokat is kérem, hogy forduljanak hozzám, akiknek túlhitelezték az ingatlanát és ezért nem tudják kiváltani (lehet, hogy tudok megoldást).
Mire figyeljenek? Ha minden az előzetes híreknek megfelelően alakul, akkor se menjenek fejjel a falnak. (mint ahogy sokan a legmagasabb árfolyamon törlesztettek elő, vagy váltották ki a hitelüket) Köszönik a bankok, ők jól jártak! Nem arról szól a történet, hogy be kell áldozni a család minden tartalékát. Nem arról szól, hogy fűhöz - fához rohangálni kell kölcsönért és az ismerősök rokonok pénzét is oda kell adni a banknak. Nem arról szól, hogy mindenáron és mindent fel kell áldozni azért, hogy megszabaduljanak tőle és a jövőben messzire elkerüljék a bankokat. A kölcsönügyletek teljesen természetes részei az életnek és a gazdaságnak, csak megfelelő érettséggel kell hozzájuk állni. Ez a lehetőség arról szól, hogy biztonságos és vállalható módon átalakítsák, kiváltsák a hitelüket! Ne hozzák magukat abba a kiszolgáltatott helyzetbe, hogy mindenüket erre fordítják, és ha valami történik (pl. elveszti a munkahelyét), akkor ismét ott állnak a semmi partján.
A bankok hozzáállása az ügyletekhez, kétséges lehet (az alábbi cikkek ezt is fejtegetik), de több irányból is igyekeztem már most háttér információkat gyűjteni és úgy néz ki, hogy lesz olyan bank, amelyik élni akar a kialakult helyzettel. Ez egyrészről azt jelenti, hogy még kedvezőbb kamatfeltételeket fogok tudni kínálni (jelen pillanatban is azzal a bankkal állok szerződésben, amelyik a legjobb forintos feltételeket kínálja az itthoni piacon), másrészről viszont, akik nem tudják, vagy nem akarják kiváltani a hitelüket, azok készülhetnek, a forint időszakos, de erős gyengülésére. (hozzáteszem, azért illik tudni, hogy kamatfeltételek számtalan egyedi feltételtől függnek. Pl. a bank hitelező készségétől, az ügyfél adósbesorolásán át, a hitelfelhasználás céljáig). És persze azt se feledjük, hogy kamatkockázata a forintos hiteleknek is van!
Az egyszerű, annuitásos hiteleknél egyedül a fedezettel és az önerővel lehet probléma (de ezekre is létezhetnek technikai megoldások). A kombi hitelek (a tőkét egyéb termékben, jellemzően biztosítási termékben gyűjti az ügyfél) kicsit összetettebb témakör. Meg kell vizsgálni, hogy mennyi tőkét gyűjtött eddig össze, mennyit veszít belőle, ha idő előtt megszűnik a szerződése. Mennyivel csökken a törlesztője, ha egyszerű annuitásos hitelre váltja ki és megtartja a biztosítást. Mennyivel csökken a törlesztője, ha betörleszti az eddig összegyűjtött tőkerészt. Mennyit számit a családnak az ezáltal felszabaduló havi kézpénz állomány és mire tudják azt fordítani, stb.. Vegyék a fáradtságot és ne sajnálják az időt az informálódásra.

...minden csak a pillanatról szól...

Az alábbi összefoglalóból 2 dolog is látszik. Az egyik, hogy a globális érdekek ellen lenne, ha szétesne az EU (tudni kell, hogy ez megtörténik e, az nem gazdasági, hanem politikai döntés lesz. A Németek nem akarják egyedül elvinni a balhét, a Franciák sumákolnak, a többiek meg szétteszik a kezüket. Ráadásul mindegyik variál még azon is, hogy a gazdaság mely szereplői állják a számlát). A másik, hogy nem egyszerű a helyzet. Nem kapkodnak a Görögökön, kóstolgatják az Olaszokat, kikezdték a Franciákat, stb. Én egy fillért sem tartanék most EU cuccokban. Nagyjából ugyan az a tanácstalanság látszik a piacokon is, mint rajtam. Szépen oldalazgat minden. Nem tudni, hogy a szakadék szélén állunk, vagy már beárazták a jövő évi recessziót. Furi módon most az USA részvények tűnnek a legbiztonságosabbnak (de minden csak a pillanatról szól). Ja, és még egy érdekesség a HEDGE FUND-unk kimagaslóan vette az akadályt, talán érdemes lesz rá odafigyelni. (már majdnem elfelejtkeztem róla… csak tudnám mit követtek le…)  Aki nem nézte be az augusztusi történéseket, az próbáljon minél előbb kiszállni, mert ha még akarunk valamit kezdeni az év végével, ahhoz nem ártana némi mozgatható állomány. Hiába beszélnék most tippekről, naptárhatásról, meg ilyesmi, mert sajna minden sarkon áll egy közlekedési rendőr és felülbírál mindent, ami a kresz könyvekben le van írva. Szóval várunk, figyelünk és reménykedünk. A hazai részt nem tudtam kihagyni. Az alapjaink szempontjából nem sok vizet zavarnak, de hát itt élünk… Ha a Görögök dőlnek (pl. nem kapják meg a második részletet), akkor pánikszerűn léphetünk az EU-ból. Igyekszem követni az eseményeket.

Most is konkrétabb leszek a szokásosnál...

Most is konkrétabb leszek a szokásosnál, mert a nem kimondott, utalások mögé rejtett, üzenetek nem biztos, hogy minden érintetthez elérnek. Nem biztos, hogy mindenkivel közös nyelvet beszélek, és nem biztos, hogy a számomra evidens dolgok, másoknak is azok.

Az első pillanattól világos, hogy a kormány szeretne Magyarországon kiépíteni egy erős középosztályt és erre akar később politikailag támaszkodni. Sajnos, vagy nem sajnos (nem az én tisztem megítélni) az új tervek ezért azokat érintik érzékenyen, akik a legrászorultabbak és a legjobban fáj nekik. Én pusztán a lehetőséget szeretném megadni arra, hogy mindenki a „tehetsége” és igénye szerint felkészülhessen a jövőre.

Adózni mindenkinek kell. Elkerülésében nem segíthetek (sőt, sok szempontból előnyös lenne, ha nem zsebbe kapnák sokan a bérüket), de arra mindenképpen felhívhatom a figyelmet, hogy vannak olyan legális megoldások, amelyekkel ésszerű egyensúlyt lehet fenntartani a kifizetett bérek és az azokat terhelő adók között. Mire gondolok? Egyrészről a különböző kafetéria elemekre. A szuperbruttó eltörlésével még kedvezőbben lehet a dolgozóknak hasznos támogatást nyújtani. A dolgozó és a cég, cégvezető közötti megállapodás alapján számos lehetőség van arra, hogy ugyan annyiból sokkal többet lehessen kifizetni (akár azonnal felhasználhatóan, akár nyugdíjra félretéve). Sajnos tapasztalatom, hogy a lustaság igen nagy úr, és egyszerűen nem foglalkoznak vele sem az emberek, sem a cégvezetők.

Cégvezetőknek, vállalkozóknak még több lehetőségük van. Rendeltetésszerű joggyakorlás mellett lehetőségük van saját magukra, és az arra érdemes dolgozókra, olyan biztosításhoz kötött megtakarítási szerződést kötni, amely teljes mértékben adó és járulékmentes, valamint költségként is elszámolható! (van sok más előnye is, de azt majd személyesen) Szóval, fontos az adófizetés, de azért lehet ésszel is.

A szokásostól eltérően...

A héten annyi minden történt, hogy a szokásostól eltérően több altémára, bontottam szét a hírösszefoglalómat. Sőt, kommentáltam a történéseket, bevezetőt írtam hozzájuk. Ezt azért tettem, mert úgy gondolom, hogy a legértékesebb  amit adhatok, az az információ és szeretném, ha nem kellene úton-útfélen találkoznom olyan helyzetekkel, amelyekben felelőtlen, átgondolatlan, hirtelen felindulásból hozott gazdasági döntésekkel emberek veszélybe sodorják magukat és családjukat. Teszem ezt annak ellenére, hogy a munkahelyemen igen erősen kapacitálnak arra, hogy több energiát fordítsak az üzletszerzésre és kevesebbet a „mellékes” dolgokra. Akik ismernek, azok tudják, hogy a munkámat nem csak megélhetésnek, hanem küldetésnek is tekintem és hiszek benne, hogy ha agilisan és becsületesen végzem azt, annak meg kell, hogy legyen a gyümölcse.

Vannak talán olyanok, akik még emlékeznek arra, hogy előző év végén felhívtam a figyelmet azokra a várható irányokra, amelyek számomra egyértelműen kitűntek a kormány kommunikációja és a történések alapján. Mik voltak a témakörök? Nyugdíj, Oktatás, Egészségügy, stb. Voltak, akik elfogadták és már akkor megtették (vagy elkezdték) a szükséges lépéseket. Voltak, akik nagy kerek szemekkel néztek rám, és voltak, akik megkérdezték, hogy mire alapozom a véleményem (több konkrétumot szerettek volna). Hát tessék. Még több konkrétum!

Miből is lesz nyugdíjunk? Nem untatnám magukat a már ismert dolgokkal. De tessék tudomásul venni, hogy akik a következő pár évben nem mennek nyugdíjba, azoknak fel kell kötni a gatyát és elképednek majd, hogy mennyi pénz kellene nyugdíjkiegészítésre. Tessék a legújabb tervek, megfűszerezve azzal, hogy mire is megy a volt nyugdíjpénztár tagok vagyona és egy kis felméréssel.

2011. szeptember 14., szerda

Extra dolgok mindig történnek...


Nagy dolgokat nem tudok a héten mondani. Magas volatilitás mellett, nagyjából azonos sávban mozognak az árfolyamok. (persze extra dolgok mindig történnek… gondoljunk csak kis hazánkra…). Amin vitatkoznak, hogy a jövő évre várható alacsony növekedési szintet már beárazták-e a piacok, vagy még csak most jön a java. A lényeg, hogy legyünk óvatosak, persze vannak olyan piacok, ahol nagyon örülnek a nagy árfolyammozgásoknak. Figyeljük a mutatókat és minél előbb tegyük biztonságba amit lehet, aztán csak akkor mozduljunk, amikor érdemes.

Fontos(!) és a szokásos...

Még megvártam a kormány bejelentését az Országvédelmi tervről. A részletek még nincsenek meg, de zöld utat adott a kormány a devizahitelek 180, illetve 250 Ft-on történő egyösszegű betörlesztésére (kiváltására). Mit jelent ez? Azt, hogy nem szabad kihagyni! Az ésszerű lépés, hogy forint alapú hitellel ki kell váltani a frankos, vagy eurós tartozást. Itt viszont számítani lehet arra, hogy iszonyat roham lesz és a bankok nem dolgoznak gyorsan. (nehogy lemaradjunk valamilyen okból). Persze a részleteket meg kell várni, de kérek mindenkit, hogy időben jelezze a szándékát felém, hogy elő tudjuk készíteni a hitelkiváltást!

Heti összefoglalóm egy kicsit hosszabb lett (épp az említett történések miatt), illetve mint az elmúl pár héten, kicsit mélyebb is.

Kellemes olvasást, hasznos böngészést kívánok!

Mozgalmas héten vagyunk túl...

Elég mozgalmas héten vagyunk túl és még nincs vége az izgalmaknak. Mind bizonyára sejtik, összefoglalóm nagy részét az új válságkezelési csomaggal kapcsolatos hírek teszik ki. Ha egy kicsit mögéjük nézünk, olyan jövőt láthatunk, amihez nem árt, ha egyel – mással tisztában vagyunk (bár egyelőre több a kérdés, mint a válasz).

Itt az ideje egy kis törődésnek...

A héten túlnyomóan a „spekulációnkkal” foglalkoznék, mert itt az ideje egy kis törődésnek. Mivel az egyes alapok nem mozognak sajna szinkronban, a következő időszakban, a hozamok időben történő realizálása érdekében, kérnék egy kis együttműködést és odafigyelést! Sajnos nem tudok nap, mint nap kellő időt fordítani arra, hogy közzétegyem melyik alapot mikor érdemes átváltani. (bár, ha több ajánlást kapnék Önöktől… J)
Figyeljünk arra, hogy ne legyünk telhetetlenek, amikor elérünk egy megfelelőnek mondható hozamszintet (mindenki határozza meg magának előre és tartsa magát ahhoz), ne gondolkodjunk azon, hogy hátha még emelkedni fog egy kicsit, lépjünk. (az a biztos, ami már megvan)!
Még három fontos dolog:
1, Alapvető hiba szokott lenni, hogy hajlamosak vagyunk olyat vásárolni, ami magasan van, mert hogy „milyen jól teljesített eddig”. És hajlamosak vagyunk olyat eladni, ami nagyot zuhant, mert „mi lesz, ha még tovább esik” és elveszítem mindenem. Ja, és még egy. A tőzsdén nem azért kereskedünk, kötünk üzleteket, mert muszáj és főleg nem állandóan. Alapvetően biztonságba tesszük a pénzünket és várjuk, hogy mikor érdemes belenyúlni valamibe. Persze ilyenkor is tévedhetünk, de a célunk csak annyi, hogy több jó üzletet kössünk, mint rosszat. Ekkor működik dolog és nem kicsit.
2, Átváltáskor figyeljük az árfolyam tendenciát, ne akkor rendelkezzünk, amikor szerintünk elérte az alját, vagy a tetejét, hanem 1-2 nappal előtte, mert (mint tudják) a hozamszámlálóban látható érték egy nappal korábbi, és az on-line rendelkezés is csak másnap kerül végrehajtásra.
3, Két dolgot vizsgáljunk alapvetően.:
a, A bezuhanás kezdeti árfolyamát (2011.08.02), ez lehet az az optimista szint, ahova várhatjuk az árfolyamot rövidtávon.
b, A beszállási árfolyamot, az napi árfolyamot, amikor befektettünk az adott alapba (végrehajtották a rendelkezésünket). Aki nem volt rest és követett engem, annak 2011.08.09-12 között volt. Még egy pont volt, amikor érdemes volt vásárolni, az a kezdeti visszapattanás utáni korrekció árfolyama. (08.20-25). Ehhez mérjük a nyereséget és közben viszonyítunk a kezdeti árfolyamhoz. Az értékeket az enyémhez képest (08.12) adom közre.

Vegyük sorra őket az ajánlásom alapján:

Európai államkötvény - 15%
A várakozásoknak megfelelően teljesít, nagy nyereséget ne várjunk tőle. A biztonsági része az akciónknak. Mivel jelentősen veszített értékéből és megnyugvást vártunk az Uniós történetben, nyugodtan építhettünk rá. Az még nem látszik, hogy a foglalkoztatási adatok milyen hatással lesznek (az USA-ban, mivel eleve alacsonyan vannak az árfolyamok, nem okozott komolyabb megrázkódtatást), de én még hagynám. Most kb. 0-án vagyunk.
Globális vállalati kötvény - 35%
Most +2,67% nyereségben vagyunk, a görbe szépen emelkedik, de biztosan le fogják törni a foglalkoztatási adatok. Ha így lesz, még várni kell egy kicsit. Én a súlya miatt 4%-on kiszállnék.
Ázsia kötvény - 10%
Ez az ellenpozíciója az Eu kötvényeknek, mert várhatóan ellentétesen mozognak, ha nagy gáz van nálunk. +0,27%-on állunk és enyhe emelkedő szintet mutat. A foglalkoztatási adatok megdobhatják. Még maradhat.
EU Magas osztalékú részvény - 4%
Ennek a szerencsétlennek 11-én volt az alja, amin 1% elúszott. Most +4,93%-on állunk. Emelkedő tendenciát mutat, de a foglalkoztatási adatok visszavethetik. Az én kiszállási szintem +6%. (már majdnem ott vagyunk)
EU részvény - 8%
Ez szintén zenész, de itt 2% a különbség az optimális beszállási szintez képest. Most +3.96%-on állunk. Emelkedő tendencia. a foglalkoztatási adatok visszavethetik, én 6%-ra tettem a lécet. (elgondolkodtató)
Európai ingatlancégek részvény - 4%
Ennek 9-én volt az alja, ami 5%-ot jelent. (én is lassú voltam egy kicsit) L Most +3%-on állunk. Mivel 5%-kal lejjebb volt az alja, szerintem érdemes kiszállni. Egyébként szép emelkedő görbe, de itt is játszik a foglalkoztatási hatás.
Fejlődő EU részvény - 4%
11-én volt az alja, ez 1%-ot jelent. Most +5,88%-on állunk. Mivel ez zuhanta a legnagyobbat, még van benne növekedési potenciál. Az 1%-ot is számolva a kiszállási szintem 9%. Szép emelkedő görbe, de szintén zenész.
USA Részvény - 8%
11-én volt az alja, ez 3.5%-ot jelent. Most +3%-on állunk. A 3,1%-kal együtt ez már kiszállási szint. Főleg, hogy nem lettek jók a foglalkoztatási adatok.
Globális élelmiszeripari részvény - 4%
11-én volt az alja, ez majd 2%-ot jelent. Most +3,9%-on állunk, ez itt szintén kiszállási szint.
Globális egészségügyi részvény - 4%
11-én volt az alja, ez majdnem 3,5%-ot jelent. Most +6,49%-on állunk. (a +3-mal ez már 10% J) Kiszállás, végállomás! Egyébként emelkedik.
Fenntartható növekedés részvény - 4%
11-én volt az alja, ez 2%-ot jelent. Most +2,93%-on állunk. Szép emelkedő tendencia. Én 6%-ra tettem a kiszállási szintet. (már majdnem)

Mit is jelentenek ezek a számok? Nem számolva a kötvényalapokat, a tőkénk 40%-án ~5% nyereséget tudunk realizálni. Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt ~2% a teljes tőkére vetítve. Ha minden hónapban „válság” lenne, akkor éves szinten 20%-ot kereshetnénk EURÓBAN. J
Ezt csak azért írtam le, mert sokan összetévesztik a bankbetéteket, a tőzsdét és a befektetési alapokat. Sajna, a hozamért rövidtávon itt is meg kell dolgozni, vagy tudni kell kivárni. A befektetési alapok egyébként kifejezetten hosszú távú befektetési formák. Annak megfelelően kell elhelyeznem a pénzem, hogy mit akarok. Ha nem foglalkozom vele, akkor legyen a portfolióm megfelelően diverzifikált (fontos tényező a futamidő is az egyes alapok megválasztásánál) és ne essek kétségbe minden árfolyamgörbe láttán.

Hová tegyem, amit kivonok? A szokásos recept a tőkevédelmi, amíg nem látszik valami. Viszont elgondolkodtató, hogy a „Presztízs” 21%-ot bukott, amiből 10-et ugyan visszahozott, viszont az év végére sokkal feljebb várom a kiinduló árfolyamnál. De vegyük figyelembe a szeptemberhatást, ami nem tartogat általában túl sok jót. Eredendően Október végén javasoltam volna, de nagyon csábító a +10%, amit majd januárban realizálhatunk. Szóval ki- ki ízlése szerint.