Megszületett az alku az árfolyamrögzítésről
A legfontosabb újdonság, hogy a kedvezmény azoknak járna, akik 20 millió forintos vagy kisebb hitelt vettek fel devizában (svájci frankban, euróban vagy japán jenben).
A megállapodás részeként a Bankszövetség kérésére a kedvezményezetteknek csak lépcsőzetesen nyitják meg az árfolyamgát-rendszert.A kormány azt szerette volna, ha minél szűkebb, a bankok azt, ha tágabb határidőket szabnak. A törvény hatályba lépése utáni első két hónapban csak a közszolgák jelentkezhetnek be, a harmadik hónaptól a jogosultak köre a jelzáloghitelesekkel bővülhet, az ötödik hónaptól egészen év végig pedig a szabad felhasználású devizahitelesek is kérhetik a hiteltörlesztést kiszámíthatóvá tevő rögzítést.
A lépcsőknek több szempontból is van jelentősége: nyilván minél előbb minél nagyobb tömegek lépnek be, annál nagyobb a banki oldalon a veszteség. De nem feltétlen ez az elsődleges szempont egy ötéves programnál, a bankok azonban a végtörlesztési rohamnál egyszerűen alig bírták az adminisztratív terheket, több pénzintézetben csak belső átcsoportosítással tudták kezelni a helyzetet, a távolabbi lépcsők ebben segítenek.
A bankok és a kormány decemberi megállapodásában az adósoknak az eredetinél kedvezőbb árfolyamrögzítési szabályokat dolgoztak ki. Aki idén év végéig jelzi, annak frankhitel esetén 180 forinton, euróhitel esetén 250 forinton, jenhitelnél 2 forinton rögzítik a részletét egészen 2017 június 30-ig. A piaci és a rögzített árfolyam közötti összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik (és kamatozik), amit a kedvezményes időszak letelte után kell elkezdeni törleszteni.
A megoldás az adósoknak kedvező: a rögzített és a most éppen 240 forint körüli piaci frankárfolyam különbségéből csak a tőkerész halmozódna az adós gyűjtőszámláján, a kamatot a bank és az állam fele-fele arányban fizetnék.
Lakástakarék
A lakás-takarékpénztári szerződés egy olyan államilag támogatott, lakáscélra
felhasználható megtakarítási forma, mely havi rendszeres, egyenlő részletekben
történő befizetést követően kedvező kamatozású, lakáscélú kölcsönlehetőséget is
nyújt. A lakás-takarékpénztári számlára történő befizetései után Ön állami
támogatást, továbbá betéti kamatot is kap.
Kinek ajánlom?
- Akik lakás vagy ház vásárlását tervezik.
- Akik lakás vagy ház felújításában gondolkodnak.
- Akik gyermeküket szeretnék ily módon támogatni az önálló élet elkezdésében.
- Mindenkinek, mert a hozzá kapcsolódó állami támogatás alanyi jogon vehető
igénybe.
Kedvező hozam
- Kiemelkedő és garantált hozam érhető el: a befizetések
után az EBKM a feltételektől függően akár 13,58%.
- A megtakarítás teljes mértékben kamatadó-mentes.
- A betéti részre az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA)
vállal garanciát.
Rugalmas konstrukció
- Már kis összeggel is indítható.
- A futamidő és a megtakarítási összeg is változtatható.
- A szerződés a kiutalás megtörténtéig módosítható.
- Sokféle konstrukciónkból Ön kiválaszthatja az igényeinek megfelelőt!
Családtagokra is köthető
- Több lakás-takarékpénztári szerződés a kapcsolódó állami támogatással
együtt felhasználható ugyanazon lakáscél megvalósítására közeli hozzátartozók
kedvezményezettként való megjelölése esetén.
Számoljunk!
Klasszik Hozam 4 éves módozat esetén, havi 20 000 Ft megtakarítás esetén
Ön 1 330 785 Ft-ot kaphat vissza, sőt amennyiben a kapcsolódó lakáskölcsönt is
igénybe veszi akkor 2 500 000 Ft-ot.
2012. február 13.-tól nálam is elérhető termék lett a Lakás- Takarékpénztár (ELTP). Ennek köszönhetően, a banki és biztosítói termékek olyan széles tárházával rendelkezem, hogy páratlan, még az eddigieknél is sokrétűbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb, biztonságos lakásprogramokkal tudok azok rendelkezésére állni, akik komolyan gondolják a jövőjüket.
Lakáshitelesek!
Azok a lakáshitelesek, akik nem tudtak élni a végtörlesztéssel, tudok spórolni 1-2 milliót és belátható időn belül, elviselhető szintre tudom csökkenteni a törlesztőjüket.
Tavasszal indulhat az új árfolyamrögzítés, mellyel korábbi elemzésünk szerint az adósok többsége több mint 20 ezer forintot spórol havonta. Közel 5 évig a fix árfolyam felett fizetendő kamatokat a bank és az állam közösen átvállalja. A fix árfolyam feletti részének tőketörlesztője egy elkülönített úgynevezett gyűjtőszámlán halmozódik. Mindenkinek megéri tehát belépnie a rendszerbe, hiszen gyakorlatilag ajándék, amit a bank és az állam átvállal. Mégis vannak olyanok, akiknek nem létszükség a törlesztőrészlet csökkenése, és inkább minél hamarabb szeretnének megszabadulni a tartozásuktól.
Ha valaki emellett dönt, a megspórolt 20 ezer forintot teljes egészében befizetheti egy lakáskasszába, ahol ezért évi 72 ezer forint állami támogatás jár. És olcsó hitel, közel 5 százalékos THM-mel, ingyenes előtörlesztéssel és nulla kamatkockázattal. A 20 ezer forintos befizetések húzza majd a pénztárcánkat, de ezzel legalább szinte biztosan fedezni tudjuk a gyűjtőszámlán közben felhalmozott tartozást, ráadásul állami támogatással.
Kizárólag az eredetileg lakáscélú devizahitelekre nyújtott gyűjtőszámlahitel váltható ki ltp-vel, tehát az alapügylet megfelelő lakáscélja továbbra is alapfeltétel. Nem váltható tehát ki a szabad felhasználású jelzáloghitelekhez és a lízingszerződésekhez kapcsolódó gyűjtőszámlahitel és egyéb tartozás.
Szinte minden hitel esetén megspórolható havi 20 ezer forint a jelenlegi árfolyamszintek mellett!!
ELTP
2012. február 13.-tól nálam is elérhető termék lett a Lakás- Takarékpénztár (ELTP). Ennek köszönhetően, a banki és biztosítói termékek olyan széles tárházával rendelkezem, hogy páratlan, még az eddigieknél is sokrétűbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb, biztonságos lakásprogramokkal tudok azok rendelkezésére állni, akik komolyan gondolják a jövőjüket.
A logika egyszerű!
Az árfolyamrögzítés ideje alatt, a felszabaduló tőkerészt elhelyezzük ELTP-ben. Erre megkapjuk az állami támogatást és a kamatokat. (megint spóroltunk). De az igazi durranás nem ez, hanem hogy megnyílik a lehetőségünk, hogy támogatott, fix kamatozású, akár 4,9%-os forinthitelhez jussunk és az árfolyamrögzítés lejártakor, átváltsuk rá a meglévő hitelt. AZ ELTP FELHASZNÁLHATÓ LAKÁSCÉLÚ HITELEK EGY RÉSZÉNEK KIVÁLTÁSÁRA IS!!!!!
- Az ELTP-hez tartozó 30%-os állami támogatás alanyi jogon jár minden adószámmal rendelkező állampolgárnak.
- Közeli hozzátartozók esetében, minden régebbi korlátozás nélkül, összevonhatóak.
- Most bevezető kedvezményként az ELTP számlanyitási díjának 50%-át elengedjük, abban az esetben, ha nálunk vezeti folyószámláját is és arra legalább havi 60.000.- Ft érkezik.
- A szerződés megkötésével, az esetleges jogszabályi és gazdasági változásoktól függetlenül, már most bebiztosíthatja magának, gyermekének, vagy családtagjának, az évi 30%-os állami támogatást, és az akár 4,9%-os hitelfelvételi lehetőséget, akár 10 évre előre!
A részletekért keressenek engem!