Ezen a héten is van pár fontos téma, amivel kiemelten is érdemes foglalkoznunk.
Az első hír azzal a pánikhangulattal foglalkozik, ami az elmúlt hónapokban kialakult Magyarországon. Persze résen kell lenni, fel kell készülni minden lehetséges forgató könyvre, figyelni kell az eseményeket (magam is megosztottam ezeket a kockázatokat önökkel és igyekeztem felhívni a figyelmet a lehetséges történésekre), de jó szokásunkhoz híven, szeretünk túlreagálni és szembe menni mindenki mással. Milyen következmények voltak? A pozitív, hogy szinte biztos, hogy a kormány 180 fokos fordulatához a megtakarítások nagymértékű kiáramlása is hozzájárult. Jelentősen javítottuk az Osztrák bankok tőkehelyzetét. A negatív, hogy ezzel a manőverrel jelentős pénzt dobáltunk ki az ablakon, ráadásul akkor, amikor a részvénypiac régen látott emelkedést produkált. (ennek ellenére se feledjük, hogy a pallos azért még felettünk lebeg, de csak megfontoltan…)
Második témánk, a nyugdíjpénztárak. Egyrészről a kormányzat kinyilatkoztatta, hogy az önkéntes pénztári megtakarításokat továbbra is támogatni kívánja (hozzá teszem, hogy más széles körben elérhető alternatíva nem is maradt, a megkérdőjelezhető szintű állami nyugdíj kiegészítésére). Viszont a lényeg, hogy a Magánnyugdíjpénztári befizetések végérvényes átirányításával, ismét egy jelentős átrendeződés indult meg a pénztárak között. Két oka van. Egyik, hogy kisebb pénztárak ezzel egyértelműen működésképtelenné váltak. A másik, hogy a legtöbb helyen a kötelező rendszer mellett működöt az önkéntes verzió is, amik ennek okán szintén kénytelenek megszűnni, beolvadni. Kiemelném itt, hogy az ING megfelelő gazdálkodással elnyerve az ügyfelek bizalmát, Magyarország legnagyobb nyugdíjpénztári szolgáltatója lett mind a két területen. Ezért úgy gondolom, hogy egyáltalán nem mindegy, hol tartják és ki kezeli a nyugdíjforintjaikat. Szóval, ha biztosra akarnak menni, kérem, keressenek. Akár cégszintű, akár egyéni átlépésről van szó!
Harmadik témánk a hitelkérdés. Sajnos nagyon sokan maradtak, vagy éppen kerültek pácba ezzel a hitelkiváltós történettel. A jó hírem, hogy azoknak, akik lakáscélú hitelt vettek fel, hogy újabb megoldásokkal vagyok felvértezve és nagy valószínűséggel segíteni tudok a terhek enyhítésében. (szabadfelhasználású, és egyebek esetében sajnos nem ennyire egyértelmű a kép, de egy beszélgetést talán meg ér). Lakásprogramokban, pedig egyenesen utolérhetetlen vagyok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Biztosítási, nyugdíjtervezés kérdése van? Tegye fel itt, válaszolok!