A november 14-i zárószavazáson a honatyák nagyjából eldöntötték, hogy milyen adószabályokra számíthatunk 2012-ben. Az egyik legfontosabb módosítás a béren kívüli juttatásként adható étkezési utalvány értéke: az Országgyűlés döntése értelmében a béren kívüli juttatásként adható étkezési utalvány értéke havi 18 ezer forintról 12500 forintra csökken, ha azt a munkaadó által működtetett étteremben használják fel. Minden más esetben CSAK 5 ezer forint számít béren kívüli juttatásnak, vagyis adózik kedvezményesen.
Az új cafeteria szabályozás jelentősen megvágja a piacot, sokkal kevesebben sokkal kisebb értékben él(het)nek a kedvezményes béren kívüli juttatás lehetőségével. A jelek szerint a korábbi 2,5 milliós munkavállalói kör már sosem lesz elérhető és hozzávetőleg a felére olvad a juttatások összértéke.
A KutatóCentrum nyáron végzett felmérésében a megkérdezett ezer ember kétharmada válaszolta azt, hogy étkezési utalvány nélkül jelentős jövedelemtől esne el. Minden második felhasználó szerint az utalványok hiánya anyagi biztonságérzetük csökkenésével is együtt járna, és kevesebbet étkeznének étteremben vagy kifőzdében.A piaci szereplők meglehetősen durva becslései szerint pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy az Erzsébet-utalvány nagyjából 40 milliárd forint forgalmat generál az idén − ha felkerekítve egymillió munkavállalóval számolunk, tekintettel a kései indulásra és a későn ébredőkre, akkor 60 milliárd forintot. Ehhez jön még a kibocsátók becslése alapján nagyjából ekkora értékben a SZÉP-kártya. A többi juttatás összesen aligha haladja meg a néhány tízmilliárd forintot, vagyis összességében legfeljebb 150 milliárd forint körül alakulhat idén a béren kívüli juttatások értéke.
Tavaly ennél jóval többet, 200 milliárd forintot tett ki csak az étkezési utalványok forgalma, amihez hozzájött 40 milliárd forint értékben az üdülési csekk, s pár tízmilliárd forinttal az egyéb juttatás.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy ebben az esetben a 2,5 millió munkavállaló nettó jövedelme csökkenne mintegy 100 milliárd forinttal, azaz ennyi vásárlóerő tűnne el a gazdaságból is.
Rendkívül időszerű, hogy beszéljünk arról, hogy mit is jelent ez az Önök számára. A legtöbb helyen januárban kellett dönteni a választható béren kívüli juttatási formákról, Cafetéria elemekről úgy, hogy a cégvezetők, könyvelők és a dolgozók nagy része nincs tisztában az újonnan megnyílt lehetőségekkel.
Nem kis fejtörést okozott és okoz a mai napig a Cafetéria az érintetteknek, hiszen jelentősen átalakult a rendszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Biztosítási, nyugdíjtervezés kérdése van? Tegye fel itt, válaszolok!