A Somogy takarék „valamilyen okból” kifolyólag 2 nap után levette az ajánlatát és már csak regionális hiteleket folyósít. A Fundamenta az előzetes ígéretével ellentétben csak áthidaló hitelt folyósított (így fizetnek az ügyfelek és jutalék is van). Megtehették, mert így is az övék volt a legjobb ajánlat a piacon (kell, nem kell, ez van alapon). Ráadásul nem véletlenül használok múlt időt. Információim szerint az elmúlt héten ezt is beszüntették. Rövid idő alatt annyi hitelkérelem érkezett hozzájuk (2 hét alatt 6 ezer, csak a saját közvetítői hálózatából), hogy köszönik annyi elég nekik, ráadásul válogathattak is és csak a jó adósokat fogadják be, a problémásokat elutasítják. A hitelkiváltás egy részének a finanszírozására viszont jó lehet tudni, hogy lakásfelújításra még adnak hitelt (a részletek tekintetében eléggé rugalmasak), viszont szokatlanul hosszú a hitelbírálati idejük, 90 nap (tessék odafigyelni). Továbbá figyeljenek arra (kérdezték páran), hogy a nyilatkozat leadása a végtörlesztésről, a legutolsó dolog, amit meg kell tenni. Akkor már mindennek a kézben kell lenni. A Takarékszövetkezettekkel még lehet próbálkozni, ők a következők a sorban. Sajnos már nem arról szól a dolog, hogy érdemes e kiváltani és hogy hol. Elemezhetnék mindenféle hosszú távú kilátásokat, de ebből már semmiképpen nem tudunk jól kijönni. Sajnos azt sem tudom megmondani, hogy lesz e a kormánynak új kezdeményezése, mikor lesz az, és érdemes e rá várni. (A polgári kezdeményezés csak illúzió.) Én két dolgot szeretnék csak tudni, mi fog történni szerdán az EU csúcson, és hogy mi jár Matolcsy és Orbán fejében. Ha az, amit a legtöbb közgazdász valószínűsít, akkor bármi áron szabadulni kell, mert abban a pillanatban, hogy a deviza alapú hitelek száma lecsökken a szerintük vállalható szintre, tovább fog gyengülni a forint, és a maradék megy a levesbe. (de bármi lehet, a politika játékszerei vagyunk). Még egy megjegyzés: lehet, hogy azért, mert befektetési szemüvegen keresztül nézem a világot, amikor a helyzet indokolja, pozícióban vagyok, akkor tövig nyomom a gázt. Persze a helyzet komolysága megindokol némi hezitálást, de a fejem tudom a falba verni, amikor lehetőségek mellett sétálunk el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Biztosítási, nyugdíjtervezés kérdése van? Tegye fel itt, válaszolok!