Pedig már kezdtem bizakodni! Nézegettem, tervezgettem, hogy az év végére mivel tudnék előrukkolni, hogy legyen egy kis extra nyereségünk is. Csókoltatom a Görög miniszterelnököt innen is. Most kezdhetünk mindent előröl. Megjelent egy újabb kockázat (amiről ugyan már beszéltünk, de nem vettük komolyan), ha a Görögök kontrolálatlan csődöt hajtanak végre és visszaállnak a drachmára, akkor annak érdekes következményei lehetnek. Figyeljünk nagyon, hogy az ebből eredő esetleges szakadékot elkerüljük. Továbbra is azt tudom mondani, hogy tartsuk biztonságban és ugrásra készen a pénzünket. Javaslom átolvasni az elemzéseket. Három fontos dolog kiderül belőlük. Egyik, hogy a piac nagyon ki van éhezve a nyereségre, ezért minden pozitívumra intenzíven ráugranak. A másik, hogy erős a bizonytalanság, ezért igyekeznek minél előbb realizálni a profitot. Harmadik, hogy még nincs vége a dolognak. Tehát marad a nagy volatilitás és a várakozás. Az elmúlt hónapban mégis megtartották a „halloween rallyt”, csak nélkülünk és nem úgy, meg nem akkor, meg ilyenek. Most kivételesen az járt jól, aki nem hallgatott rám. Férfiasan bevallom, hogy nem mertem javasolni (verhetem a fejem a falba). Szóval, akik beragadtak ezzel-azzal, vagy önállóan megjátszották, azok jól jártak és itt az ideje, hogy express átnézzék a portfoliójukat, mert már tegnap vissza is fordult a piac (tessék realizálni, amit lehet.). Utána a decembert majd meglátjuk. Az EU ismét felejtős, bár Angela Merkel mindent elkövet, hogy megnyugtassa a piacokat és magyarázzák a Görög elnökkel, hogy semmi gáz és nem is az a dolog, aminek látszik. Ráadásul az EU viszi magával az USA-t is. Ázsia jó lehet (kötvény), talán még a Közel-kelet és néhány tematikus globális alap (kivastagítom őket és a súlyt is oda teszem). Ami gáz lehet, hogy a következő 2 hónapot meg kell nyomnom értékesítésileg, mert az elmúlt időszak rengeteg olyan feladatot adott, ami után nem kapok fizetést és egy kicsit lemaradtam a fenyőfa projekttel, meg a lányaim tandíjával (azért igyekszem továbbra is naprakész lenni, de elnézést, ha nem fog mindig menni).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Biztosítási, nyugdíjtervezés kérdése van? Tegye fel itt, válaszolok!