„Meglepő módon”, a héten is a hiteleseké a fő szerep és összefoglalóm nagy része. Őszintén megmondva nem irigylem azokat, akiknek a vállát nyomja a költői kérdés, kiváltani, vagy nem kiváltani. Az alábbiakban azokat a kockázatokat próbáltam összegyűjteni, pro és kontra, amik segíthetik a döntésüket, vagy végképp összezavarhatja Önöket. Sajnos a történet a legtöbb esetben már nem arról szól, hogy megéri e, vagy sem, hanem hogy mit hoz a jövő. Vegyék figyelembe, hogy olyan döntést kell meghozniuk, ami a következő 20-25 évre meghatározhatja az életüket. Három fontos dolog: 1, Lassan elő kell állnia a bankszövetségnek a javaslatával. Kíváncsian várjuk. 2, Ügyfelem hívta fel a figyelmemet, hogy érdemes megnézni a Kinizsi bank akciós ajánlatát. Köszönjük! http://www.kinizsibank.hu/atvalto_hitel 3, Szintén ügyfelem vetette fel a kérdést, ami némi magyarázatra szorulhat (utolsó cikk a hitel blokkban). Unit Linked típusú biztosítással kombinál hiteleknél előfordulhat, hogy a bank a hitelszerződést olyan kiegészítéssel kötötte meg, hogy az ügyfél a tőkefedezetet jelentő biztosítás lejáratáig nem végtörlesztheti a hitelét. Sajnos a jogalkotók ezekről a szerződésekről megfelejtkeztek így ők nem élhetnek a kedvezményes végtörlesztéssel. (azért kíváncsi lennék, mit szólnának a jogászok arra a fordulatra, ha elérjük, hogy a bank felmondja a hitelt) Fontos! Nem a Unit Linked biztosítás a kizáró ok, hanem a bankkal kötött megállapodás a végtörlesztés kizárásáról! Tessék a hitelszerződést ellenőrizni. Köszönöm a felvetést, másoknak is hasznos lehet.
Igyekszem továbbra is rendszeresen tájékoztatni Önöket az eseményekről, de az év végi hajrában lehet, hogy ritkábban tudok jelentkezni. Ha kérdésük van, természetesen bármikor állok a rendelkezésükre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Biztosítási, nyugdíjtervezés kérdése van? Tegye fel itt, válaszolok!