Biztosítás Okk blog
Segítség, leírás, magyarázat, a biztosításokról, hitelről, befektetésről, érthetően Önnek.
2014. január 30., csütörtök
Közkívánatra: Adóvisszatérítés 2014
Szerintem egy igen jó lehetőségről beszélünk abban a tekintetben, hogy akik még nem tették meg döntést hozzanak egy mindanyiunkat érintő fontos kérdésben, a nyugdíj célú megtakarításban.
Január elsejétől változtak az adó szabályok, így újfent van olyan biztosítás fajtánk, amelyhez van adó visszatérítés! Ez a biztosításoknak egy speciális fajtája, az úgy nevezett nyugdíjbiztosítás. A szerződés lényege, hogy az ügyfél által erre a nyugdíj számlára befizetett minden forint után az állam 20% SZJA visszatérítést, max. 130.000.- forint/év, ad, ami ténylegesen jóvá is íródik erre a számlára.
Az általunk kínált nyugdíjbiztosítás, egy könnyen érthető garantált termék, amihez a futamidő és vállalt befizetés nagysága, gyakorisága függvényében több szintű kedvezmények is tartoznak. A befizetés és az adó visszatérítés is Magyar államkötvényekbe kerül befektetésre, ami kettős garanciát jelent az ügyfél számára. A számla kiszámíthatóan és biztonságosan gyarapodik, valamint az állam is érdekelt a támogatás hosszú távú fenntartásában. A termékbe épített biztosítási védelem minimális mértékű, hogy a lehető legkisebb szintre csökkentsük az ügyfelet terhelő költségeket. (viszont rendelkezik a biztosítások minden jó tulajdonságával, mint a hagyatéki eljáráson kívüli örökölhetőség, adómentesség, stb..) Természetesen igény szerint, lehetőség van ennek a kibővítésére is.
Egyetlen hátránya, hogy nem az ügyfél dönti el, hogy mikor akar a pénzhez jutni (mikor akar nyugdíjba menni), hanem a tényleges nyugdíjba vonulásakor teljesítjük a kifizetést, ami történhet egy összegben, vagy járadék formájában.
Az önkéntes pénztárral nem konkurál, együttesen évi 280.000.- forintig lehet az adó visszatérítést igénybe venni.
2012. április 29., vasárnap
Olcsóbban köthet biztosítást! Érdemes lépni az új adó miatt
A legnagyobb mozgás a lakásbiztosítás terén lehet, mert itt van a legtöbb passzív, elavult szerződés, amit az adóemelés hatására érdemes majd olcsóbbra váltani. Elképzelhető, hogy ezek az ügyfelek az adó ellenére is spórolnak majd egy új szerződéssel.
Alig van olyan ember, akinek ne lenne valamilyen biztosítása, s ezért ne érintené a Széll Kálmán-terv 2.0-ás változatában tervezett adó bevezetése. Az újabb fizetnivaló egyértelműen arra ösztönözheti az embereket, hogy a lehető legolcsóbb, de még megbízható csomagra váltsanak. Vagyis, az adó bevezetésével megkezdődhet egy dinamikus átrendeződés a biztosítási piacon.
Nagyon sok a tíz évnél régebbi díj, amely a mai árakkal már nem versenyképes, holott ezen a területen is ma már igen nagy az ár- és a szolgáltatási kínálat.
Elképzelhető, hogy ezek a passzív ügyfelek most, a pluszteher hatására megmozdulnak, szétnéznek a piacon, s kiderül, hogy a jelenlegi díjuk töredékéért a mostaninál sokkal jobb, korszerűbb szolgáltatást kaphatnának. Ezen a gondolatmenet elindulva kiderülhet, hogy éppen az adó hatására várható kényszerkeresgélés és átszerződés eredményez nekik megtakarítást, s egy új szerződésben a pluszköltséggel együtt is a jelenleginél kevesebbet fognak majd fizetni.
A szakember szerint azonban az emberek minden más kategóriában is meg fogják keresni a lehető legolcsóbbat, hogy megspórolják az adót. Legalábbis annyiban, hogy ne kelljen a korábbinál többet fizetniük.
2012. április 27., péntek
Ez lesz hálapénz helyett? Napi száz forintért egészségbiztosítás
Szakorvosi ellátás, CT, MR vizsgálat pár napon belül
Az cég egészségbiztosítása alapvetően a legtöbbünk által évente többször is igénybevett járóbeteg szakellátásra fókuszál. A beteg bármely szakorvosi ellátást igénybe tudja venni a meghatározott éves keretösszegen belül, amely úgy került meghatározásra, hogy már a legkisebb csomag is számos teljes körű kivizsgálást fedez. Egy éven belül alkalmas például teljes epekő- és allergológiai- és krónikus hörghurut kivizsgálásra. Ezek összességében meg is haladják a 7-9 szakorvosi vizitet, és ugyanakkor nagyon gyakori problémák.
Ha valakinek komolyabb betegsége van, azokra is használható a szolgáltatás, hiszen a keretösszeg felhasználható egynapos sebészetre és a nagy értékű orvosi diagnosztikai eljárásokra is: MR, CT, PET-CT, Cardio-CT.
Ezekre a vizsgálatokra általában hosszú heteket kell várni, ám a magán egészségbiztosítás megteremti a lehetőséget arra, hogy a beteg úgy jusson el néhány napon belül a szükséges vizsgálatra, hogy azzal nem sérti a vizsgálatra váró többi beteg érdekét. Mindez úgy lehetséges, hogy a diagnosztika nem az ő kárukra történik, tehát a soronkívüliség nem az "utolsókból az elsők" erkölcsileg aggályos elve alapján lehetséges, hanem a biztosító által kifizetett szabad egészségügyi kapacitások kihasználásából.
Hogy működik?
Az egészségi panasszal - mint normál esetben is - fel kell keresni a háziorvost, aki beutalót ír a szükséges szakorvosi vizsgálatra. A beutaló birtokában a beteg felhívja a biztosító telefonos egészségügyi vonalát, ahol szakember szervezi meg számára a vizsgálatot vagy ellátást, sőt végig is kíséri a beteg útját, hogy segíteni tudjon, ha szükséges. Néhány napon belül a kiválasztott egészségügyi intézmény a megadott időpontban, várakozás nélkül látja el a beteget. A számlát pedig a biztosító rendezi az egészségügyi intézménnyel.
A szakorvosi ellátásokat, egynapos sebészeti és képalkotó diagnosztikai eljárásokat számos értékes további szolgáltatás egészít ki. Ilyen a non stop egészségügyi telefonos információs vonal, ahol szakképzett orvosokkal hétköznapi nyelven lehet megbeszélni az egészségi problémákat, vagy a nemzetközi orvosi másodvélemény, illetve rokkantságra és égésre vonatkozó balesetbiztosítás.
A legalacsonyabb díjú csomag évi 36 ezer forinttól már elérhető, ami naponta 100 forint kiadást jelent.
2012. április 8., vasárnap
2012. április 6., péntek
Te még az állami nyugdíjra vársz? Van más lehetőség is
A megtakarítás azon részét, amelyre várhatóan nem lesz éven belül szüksége, érdemes hosszabb távú termékekbe fektetnie, hiszen ezek hozama magasabb lehet, mint a bankbetéteké. Természetesen a hosszú távú befektetéseket is érdemes megosztania többféle termék között, hogy ezzel is csökkentse az egyes papírok teljesítményéből fakadó kockázatot. A hosszabb távú megtakarításhoz megfontolandó Ön számára a Tartós Befektetési Számla igénybevétele, amelyen az elhelyezett összegek kamat- árfolyam és nyereségadó mentessé válnak minimum 5 év takarékoskodás esetén, de már 3 év után is kedvező adó alá esik a keletkezett jövedelem.
2012. március 31., szombat
Felmérések szerint nehéz helyzetben vannak a magyar családok...
2012. március 28., szerda
Álom marad a megélhetés az állami nyugdíjból
Az öngondoskodási formák között az életbiztosítás áll az első helyen, októberben 29 százalékot tett ki. A megkérdezettek egynegyedének volt októberben váratlan helyzetre félretett megtakarítása, ami csak 16 százalékuknak lett volna elég 1 évre vagy hosszabb időtartamra. A félretett megtakarítás a megszokott életszínvonalon átlagosan 11, szűkre szabott kiadások mellett 18 hónapra lenne elegendő. Kötvényben, állampapírban, valamint befektetési alapban, illetve részvényben mindössze 2-3 százaléka volt a megtakarításoknak.
2012. március 27., kedd
Elfogadta az Országgyűlés az új árfolyamrögzítés szabályait
A nem kombinált devizahitelek esetében annál jobban jár egy devizahiteles az új árfolyamrögzítéssel, minél:
- hosszabb a hátralévő futamidő
- magasabb a hitel jelenlegi kamata
- kevesebb idő telt el a hitel futamidejéből, hiszen annál nagyobb a kamattörlesztés aránya a tőketörlesztéshez képest, vagyis annál nagyobb összeget enged el a bank és az állam, és annál kisebb összeg halmozódik a gyűjtőszámlán, melyet aztán az adósnak kell törlesztenie.
2012. március 20., kedd
Mennyibe is kerül az egészségbiztosítás?
Kinek ajánljuk?
Természetesen magán emberek és családok is szerződhetnek. Sőt deviza külföldiek esetében, a bevándorlási hivatal által elfogadott alternatíva az OEP szerződéssel szemben.
Megéri?Ha igen,miért?
A gyors és szervezett orvosi ellátás és annak finanszírozása a biztosító felelőssége, így az alkalmazottak hamarabb térhetnek vissza munkahelyükre egy-egy betegség után. Az egészségügyi szolgáltatások megszervezése mellett a biztosító finanszírozza is a vizsgálatokat, kezeléseket. Orvosi call center végzi a vizsgálatokkal kapcsolatos szervezési feladatokat, a beteg hamarabb juthat el szakorvoshoz. Járó beteg szakellátásra vonatkozó biztosítási csomagokkal nagy értékű diagnosztikai vizsgálatokat, egynapos sebészeti beavatkozásokat és akár a nemzetközi orvosi másodvéleményt is igénybe vehetnek az ügyfelek.
A betegség esetén adódó egészségügyi folyamatok optimalizálásával csökken a betegszabadságok ideje kevesebb munkahelyi nehézséget okozva ezzel a munkavállalónak, a vállalatok pedig növelhetik alkalmazottaik lojalitását a 100%-ban adható juttatással.
Mennyibe kerül?
Az elérhető biztosítási csomagokból az 5 - 10 ezer forintosok is fedezik a legtöbb alapellátást és többféle szűrőprogramot, a legdrágább csomag már a hosszabb ideig elhúzódó kórházi kezeléseket fizeti, de természetesen drágább: 12-30 ezer forintba kerül.
24 éves nő, Alap csomag, havi díj: 5.000 Ft
Betegség-baleset nélkül a felmerülő átlagos költségek: Nőgyógyászati citológiai vizsgálat 15.000 Ft, nőgyógyászati alapvizsgálat 10.000 Ft, Bőrgyógyászati ellátás - melanóma szűrés 10.000 Ft, Fogkőlevétel 10.000 Ft, belgyógyászati vizsgálat 15.000 Ft - összesítve 60.000 Ft
Megér ennyit az egészségünk?
Kérje munkáltatójától és keressen engem!
2012. március 19., hétfő
Egészségben, betegségben - a munkáltató is segíthet
2012-től a munkáltatók adó- és járulékmentes juttatásként adhatják alkalmazottaik számára az egészségbiztosítási szolgáltatást, mely számos előnnyel jár a biztosítást megkötő munkáltatók és a szolgáltatást igénybe vevő munkavállalók számára is.
A Magyar egészségügy helyzetével kapcsolatban számtalan jó, vagy rossz tapasztalattal rendelkezünk mindannyian. Számtalan elrettentő példát hallunk várólistákról, hatalmas összegű paraszolvenciáról, túlterhelt és alulfizetett orvosokról, „elkezelt” páciensről, későn észrevett szövődményről és még sorolhatnám. Milyen jó lenne, ha az orvosok az után kapnák a fizetésüket, hogy hány egészséges ember van a praxisukban és nem az után, hogy hány beteget láttak el.
Mi is ez az egészségbiztosítási szolgáltatás?
Magyarország legnagyobb, teljesen felszerelt, és országos lefedettséggel rendelkező magánklinikai hálózatának szolgáltatásai érhetőek el adó és járulékmentesen.
Két dolog, ami nincs: Várakozás – Hálapénz.
Van viszont: 24 órás HotLine szolgáltatás képzett orvosokkal – Ingyenes influenza elleni védőoltás - Rendszeres, éves szűrővizsgálat – Kismama program – Belgyógyászat – Nőgyógyászat – Gyermekgyógyászat - Urológia – Bőrgyógyászat – Szemészet – Laborvizsgálatok – Mammográfia - Radiológia (röntgen, ultrahang) - Kardiológia (szívgyógyászat, szívultrahang, terheléses EKG) - Gastroenterológia (gyomor-bélbetegségek) - Fül-orr-gégészet - Pulmonológia (tüdőgyógyászat) - Sebészet (ambuláns) – VIP Korházi fekvőbeteg ellátás – stb.
Miért más ez a cafetéria szolgáltatás?
Idén januártól a munkáltatók adó- és járulékmentes juttatásként adhatják munkavállalóiknak az egészségbiztosítási szolgáltatást, mely számos előnnyel jár mind a munkáltatóra, mind a munkavállalókra nézve. A legtöbb cafeteria rendszerben található elem esetében a juttatás közel egyharmada kerül kifizetésre adó vagy járulék formájában. A gyakran választott étkezési utalvány összegének több mint a fele, a szintén sokak által igénybe vett helyi utazás bérlet által biztosítható összegnek több mint 30%-a kerül ki az alkalmazottak zsebéből. Érdemes figyelembe venni továbbá, hogy a juttatási tételek említett adóvonzatai a legtöbb esetben évi 500 ezer forintos keretig érvényesülnek, ezen felül már nem él az adókedvezmény, azonban az egészségbiztosítási konstrukciók igénybe vétele esetén nincs ilyen határ, a szolgáltatás teljesen adómentes.
2012. március 12., hétfő
Megszületett az alku az árfolyamrögzítésről
A legfontosabb újdonság, hogy a kedvezmény azoknak járna, akik 20 millió forintos vagy kisebb hitelt vettek fel devizában (svájci frankban, euróban vagy japán jenben).
A megállapodás részeként a Bankszövetség kérésére a kedvezményezetteknek csak lépcsőzetesen nyitják meg az árfolyamgát-rendszert.A kormány azt szerette volna, ha minél szűkebb, a bankok azt, ha tágabb határidőket szabnak. A törvény hatályba lépése utáni első két hónapban csak a közszolgák jelentkezhetnek be, a harmadik hónaptól a jogosultak köre a jelzáloghitelesekkel bővülhet, az ötödik hónaptól egészen év végig pedig a szabad felhasználású devizahitelesek is kérhetik a hiteltörlesztést kiszámíthatóvá tevő rögzítést.
A lépcsőknek több szempontból is van jelentősége: nyilván minél előbb minél nagyobb tömegek lépnek be, annál nagyobb a banki oldalon a veszteség. De nem feltétlen ez az elsődleges szempont egy ötéves programnál, a bankok azonban a végtörlesztési rohamnál egyszerűen alig bírták az adminisztratív terheket, több pénzintézetben csak belső átcsoportosítással tudták kezelni a helyzetet, a távolabbi lépcsők ebben segítenek.
A bankok és a kormány decemberi megállapodásában az adósoknak az eredetinél kedvezőbb árfolyamrögzítési szabályokat dolgoztak ki. Aki idén év végéig jelzi, annak frankhitel esetén 180 forinton, euróhitel esetén 250 forinton, jenhitelnél 2 forinton rögzítik a részletét egészen 2017 június 30-ig. A piaci és a rögzített árfolyam közötti összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik (és kamatozik), amit a kedvezményes időszak letelte után kell elkezdeni törleszteni.
A megoldás az adósoknak kedvező: a rögzített és a most éppen 240 forint körüli piaci frankárfolyam különbségéből csak a tőkerész halmozódna az adós gyűjtőszámláján, a kamatot a bank és az állam fele-fele arányban fizetnék.
2012. március 8., csütörtök
ELTP
2012. március 7., szerda
Számolja ki mennyit nyerhet az ELTP-vel
2012. február 13.-tól nálam is elérhető termék lett a Lakás- Takarékpénztár (ELTP). Ennek köszönhetően, a banki és biztosítói termékek olyan széles tárházával rendelkezem, hogy páratlan, még az eddigieknél is sokrétűbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb, biztonságos lakásprogramokkal tudok azok rendelkezésére állni, akik komolyan gondolják a jövőjüket.
AZ ELTP FELHASZNÁLHATÓ LAKÁSCÉLÚ HITELEK KIVÁLTÁSÁRA IS!
Számolja ki mennyit NYERHET:
http://penzcentrum.hu/hitel/szamold_ki_te_is_mit_nyerhetsz_az_uj_arfolyamrogzitessel.1031453.html
2012. március 5., hétfő
Lakáshitelesek!
2012. március 1., csütörtök
Van még 10-15-20 évem nyugdíjig"-TÉVES!
2012. február 27., hétfő
Megjelentünk a facebookon!
2012. február 22., szerda
Lakáshitelesek! FIGYELEM!
- Az ELTP-hez tartozó 30%-os állami támogatás alanyi jogon jár minden adószámmal rendelkező állampolgárnak.
- Közeli hozzátartozók esetében, minden régebbi korlátozás nélkül, összevonhatóak.
- Most bevezető kedvezményként az ELTP számlanyitási díjának 50%-át elengedjük, abban az esetben, ha nálunk vezeti folyószámláját is és arra legalább havi 60.000.- Ft érkezik.
- A szerződés megkötésével, az esetleges jogszabályi és gazdasági változásoktól függetlenül, már most bebiztosíthatja magának, gyermekének, vagy családtagjának, az évi 30%-os állami támogatást, és az akár 4,9%-os hitelfelvételi lehetőséget, akár 10 évre előre!
A részletekért keressenek engem!