Első eset:
Három fős családunk havi bevétele összesen 288 ezer forint. Kiadásaink nagyjából 214 ezer forintra rúgnak havonta. Ez azt jelenti, hogy nagyjából marad 74 ezer forintunk, de még nem vettünk élelmiszert, tisztálkodási szereket, nem tankoltunk és még a gyerekünkre sem költöttünk. Lakni kell valahol, és az autóra is szükségünk van, mert beteg van a családban. Nem dohányzunk és nem iszunk, káros szenvedélyünk nincs. Érdekelne, hogy hogyan spóroljak?
Hitelező bankját érdemes felkeresnie. A lakáshitel esetében a törlesztőrészlet csökkentését támogathatja a gyűjtőszámlahitel konstrukció igénybevétele is. A jelenleg alkalmazottnál alacsonyabb árfolyamon kerül rögzítésre a törlesztőrészlet, mellyel jelentős havi megtakarítás érhető el a jelenleg fizetett törlesztéshez képest. Ugyanakkor, amint azt bizonyára ön is tudja a tartalékképzéshez, a rendszeres megtakarításhoz nincs szükség nagy összegekre. Ahhoz hogy néhány év alatt sikerüljön egy pár hónapos megélhetésre elegendő tartalékot képeznünk, elegendő akár havi néhány ezer forintot megtakarítani. Erre kiváló megoldást jelent a pl. a Takarékszámla, ahol havi 5-8 ezer forint megtakarításával 3 év alatt 180-288 ezer forint lehet összegyűjteni, ami a banki kamatokkal együtt 200-300 ezres tartalékká növelhető. A Takarékszámla sajátossága, hogy a rendszeres, havi befizetőknek az alapkamaton felül jutalom kamat is jár, amivel tovább gyarapíthatja megtakarításait.
Második eset:
Mi a javaslatuk 5-10 millió forint befektetésére? A befektetés hozamának a megélhetést kell szolgálnia. Sajnos elvesztettem korábbi munkahelyem, jelenlegi jövedelmem éppen fedezi a havi megélhetést, így a fent jelzett nagyságú örökölt összeg fedezné a csupán évente jelentkező kiadásokat.
Azt az összeget, amely a közvetlen megélhetési költségek fedezéséhez szükséges, mindenképp rövid távú, likvid megtakarítási formában érdemes tartania. Akciós betétlekötési lehetőségek, pénzpiaci alap vagy megtakarítási számla biztosíthat ideális lehetőséget ezen összeg elhelyezésére.
A megtakarítás azon részét, amelyre várhatóan nem lesz éven belül szüksége, érdemes hosszabb távú termékekbe fektetnie, hiszen ezek hozama magasabb lehet, mint a bankbetéteké. Természetesen a hosszú távú befektetéseket is érdemes megosztania többféle termék között, hogy ezzel is csökkentse az egyes papírok teljesítményéből fakadó kockázatot. A hosszabb távú megtakarításhoz megfontolandó Ön számára a Tartós Befektetési Számla igénybevétele, amelyen az elhelyezett összegek kamat- árfolyam és nyereségadó mentessé válnak minimum 5 év takarékoskodás esetén, de már 3 év után is kedvező adó alá esik a keletkezett jövedelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Biztosítási, nyugdíjtervezés kérdése van? Tegye fel itt, válaszolok!