Ezen a héten az egész világ a mi spekulációnkkal foglalkozik, és azt találgatják, hogy ez most egy új válság kezdete, vagy kivételes vételi pozíció. (én az utóbbira szavaztam) Az elmúlt hetekben sok helyen beköszöntött a „Medve piac”, 10-20% közötti esés volt tapasztalható, amit azok sikeresen elkerültek, akik lekövették az ajánlásaimat és a pénzük nagy részét tőkevédelmiben tartották, illetve időben kiszálltak az EU, és az USA piacokról. (bevallom férfiasan, hogy nem vagyok jós, mert amikor azt az ajánlást írtam, még nem látszott előre ekkora esés, csak az Uniós problémákat és az uborkaszezont akartam elkerülni, jól tettem).
Viszont egyelőre úgy néz ki, hogy sikerült elkapni az alját a dolognak, mert 9-11-e között ideális beszállási pont volt. Már csak ülünk a fenekünkön, lessük az árfolyamokat és megpróbálunk időben kiszállni, illetve drukkolunk, hogy a minősítők ne essenek neki a Franciáknak, mert az még érdekes lenne. Ezt leszámítva, igen jók az esélyeink. (szerintem csak azért másztak rájuk, mert valakik igen kedvelik a nagy volatilitást. Mi a rövidtávú mozgásokat sajna nem annyira, de ismét ajánlanám a devizapiacot. Ha valakit érdekel, segítek.)
Ja és ne felejtsük el, hogy viszont a válságokat mi is kedveljük, mert sok pénzt lehet vele keresni (persze csak ha TÜRELMESEK, FIGYELMESEK és amikor kell, GYORSAK vagyunk).
Akiknek beragadt a pénzük valamelyik érintett alapban, azok se essenek pánikba, ekkora veszteséget isten ments realizálni. Jó taktika lehet ezen alapok kitettségét növelni azért, mert ha nem is áll vissza 100%-ban az árfolyam, akkor is elkerülhetik az anyagi veszteséget.